A jövő építészeti megoldásai Magyarországon
2019. szeptember 14. írta: Gaba VR

A jövő építészeti megoldásai Magyarországon

Lakóházak a Solar Decathlon 2019-es versenyének helyszínén

solar-decathlon-cover.jpg

Az ÉMI szentendrei tudományos és technológiai parkjában állnak a 2019-es Solar Decathlon verseny épületei, melyek között a napenergiát egészen innovatív módon hasznosító, és talán sok más szempontból is előremutató koncepcióházakat találhatunk.

Jenei Dávid, a projekt vezetője vezet körbe a szoláris faluban, bemutatva néhány izgalmas épületet és a bennük lévő technológiai innovációkat. Tarts velünk 360 fokban, és fedezzük fel együtt virtuálisan ezeket a házakat:

A Solar Decathlon, mint projekt 2002-ben indult Amerikában, az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának kezdeményezésére, és fő célja a szemléletformálás volt.

Ez egy egyetemi mintaház-építő projekt, melynek lényege, hogy összekapcsolja az egyetemi innovációt a piacon elérhető cégekkel és a piacon elérhető energia-hatékony építészeti megoldásokkal.

A 17-dik, ám a Kelet-Európai régióban első alkalommal megrendezett verseny egyik fő szempontja volt, hogy a világ minden tájáról érkező csapatok meglévő épületállományokat újítsanak föl innovatív módon, egy-egy lokális problémára kínálva megoldást.

francia-kivul.jpg

A verseny győztesei, a francia csapat a Franciaországban elterjedt sorház épülettípust használták alapul, és arra építették föl saját koncepciójukat. A környezettudatos tervezés mellett a mozgáskorlátozottakra is gondoltak, amikor egy liftet is beépítettek a házba. Ez a nappali mögötti naptérben kapott helyett, megoldást kínálva az épülettípusra jellemző szűk és meredek belső lépcsők okozta problémákra.

francia-belul.jpg

Emellett próbáltak hangsúlyt fektetni a régi francia építési technológiákra is. Ez jelenik meg a belső burkolatokon, illetve maga a design is tükrözi a régebbi francia hagyományokat. Mindemellett, természetesen megtalálhatók modern, innovatív megoldások is, mint például a plafonra szerelt felület-hűtés-fűtés, ami egy hőszivattyús rendszerre van csatlakoztatva.

holland-kivul.jpg

A második helyezett holland háznál nem csupán a tetőn találhatók napelemek, hanem a ház egyik oldalán maga a falburkolat is napelemként működik.

Ám nem ez az egyetlen érdekesség a házzal kapcsolatban, ugyanis a teraszon helyet kapott egy különleges víztisztító modul is. Miután azt bekötik szennyvíz-hálózatba, a szürkevíz egy biológiai tisztító medencén és egy halas akváriumon is keresztül halad, míg végül több üvegház-szerű, növényes egység tisztítja meg teljesen, és teszi ismét használhatóvá a háztartásban.

holland-belul.jpg

A belső kialakítását tekintve az volt a koncepció, hogy a holland lakáshelyzetre adjon egy lokális megoldást. Ugyanis ott sok üresen álló irodaház vagy irodahelyiség található, melyeket ily módon lehetne lakhatási célra átalakítani. Moduláris elemekből építkezve, gyorsan lakó-funkciót tudnának létrehozni az irodaházakon belül, vagy adott esetben, azok tetején.

magyar-kivul.jpg

A Solar Decathlon versenyében idén két magyar csapat is indult, melyek közül a pécsi-miskolci csapat a kádárkockákra próbált fenntartható megoldást kínálni. Kívülről árnyékoló rendszerekkel igyekeztek szabályozni a ház hőmérsékletét, míg belül egy passzív hőcserét biztosító Venturi torony kapott helyet.

A külső árnyékoló egy gyomnövényből, gyalogakácból készült, míg egy második védvonalként újrahasznosított alumínium dobozokból, fényvisszaverő árnyékolást is terveztek az üveg nyílászárók elé.

magyar-ebedlo.jpg

A burkolatokat tekintve, nagy újításként vályogrost lapokból építették meg a belső válaszfalakat, ami olyan komfortérzetet tud biztosítani, minthogyha nem is egy könnyűszerkezetes házban lennénk. A tégláéhoz hasonló hőtárolási- és páraáteresztő képességekkel rendelkezik.

És olyannyira széleskörűen alkalmazták ezt az egyébként klasszikus anyagot, hogy még a zuhanyzóban is egy speciálisan kezelt vályogfal kapott helyet, amely immár ellenállóvá vált az őt közvetlenül érő vízzel szemben is.

magyar-furdo.jpg

A magyar ház előtt kialakított terasz is hatalmas ötlet. A nyári időszakban meg tudja duplázni a nappalinak, illetve az ebédlőnek a méreteit. A hatalmas ajtókon keresztül egybenyithatjuk a kertet a belső terekkel, és akár egy kinti ebédlő részt hozhatunk létre, vagy bármilyen további, akár pihenő funkciót adhatunk az így kapott szabadtéri helyiségnek.

magyar-terasz.jpg

Hogyha virtuálisan körbe szeretnél nézni házban, nyisd meg a cikk elején található videót, amit okostelefonon, YouTube alkalmazásban kedvedre forgathatsz, vagy számítógépen, egérrel navigálhatsz benne.

És hogyha szívesen velem tartanál a 360 fokos utazóblogom állomásain, iratkozz fel a csatornámra, és nézz körül a videó lejátszási listáim között is!

süti beállítások módosítása